2018. május 7., hétfő

13. Wagner Nándor Díj

A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen idén május 4-én rendezték meg a PARTIUMI TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIÁT (PTDK), melynek keretében került sor a XIII. Wagner Nándor vetélkedőre. A díjkiosztó ünnepséget a tavaly átadott egyetemi épület auditóriumában tartottuk meg. A vetélkedő egyben tisztelgés Mátyás király-emlékév alkalmából.

Felhívó plakát a grafikai szakos hallgatók pályázatára. 
13 hallgató adott be pályaműveket, többen változatokat is
 A díjátadó közönsége
Kiss Sándor, alapítványunk elnöke Wagner Nándor gyermekkoráról beszélt és családi fényképekkel illusztrálta a művész életének első húsz évét.
Örömmel nyugtázta, hogy a régi díszítéseket megtartva újították fel a szobrászművész szülőházát.

 Emléktábla az Ady Endre utca 26. szám falán.

A pályamunkák rövid értékelése. Első látásra egyszerűnek tűnő feladat Mátyás királyunk nevezetes hollójának megjelenítése, de mint tudjuk a holló fekete, amit nem könnyű ábrázolni. Többekben felvetődött a kérdés, hogy gyűrűvel vagy anélkül, illetve egyedül vagy Mátyás királlyal ábrázolja a jeles madarat. A pályaművek változatos technikával és megjelenítésben készültek. Lendületes tusfestés mellett mozaiktervek, bélyegterv, grafikai montázsok, továbbá Mátyás király profilképével kombináltan, statikus avagy dinamikus megjelenítéssel versenyeztek a hallgatók. Az induló versenyzők között idén a hölgyek kerültek létszámfölénybe.

I. díj - Lőrinczi Inez bélyegterve
II. díj - Györfi Mónika
 
Harmadik díj - Torkos Márk Ede
Dicséret

     Angyal Olívia, Czirják Adorján, Szőcs Eszter, Bodnár Dorottya, Bittenbinder Éva

 Győztesek és dicséretesek
 Átadás utáni emlékkép elnökünkkel, Kiss Sándorral

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése