2013. december 21., szombat

Jön a Karácsony és kopogtat az Újesztendő

Minden kedves Olvasónknak és támogatónknak Áldott Békés Karácsonyi Ünnepeket, sikerekkel teli és jó egészséget őrző Boldog Új Esztendőt kívánunk!

A Földanya hóesésben.

2013. december 15., vasárnap

Tapló (nem csak) gyermekeinknek



Sz. Tóth Gyula cikke Wehner Tibor: Tapló. Kíméletlen Művészeti Napló, 1996-2006 című könyvéről

Megjelent: Agria, VII. évf., 4. szám, 2013 tél, 268-270.
 
Mi van a paraván mögött? Avagy: a freskók háttérmozgása. Tolulnak a címkék a vaskos könyvet kézbe véve. Ez nem vicces: ez napló. Vaskos, mert: (az előzetesek nem számítva) tíz évet fog át, 718 oldal, napi jegyzetekkel, 1 kiló 14 deka. És a tartalmi adatok: esetek, személyek, helyek, dokumentumok sorjáznak. Nem kulisszatitkokkal traktál a író, művészettörténész. Már az 1980-as években úgy érzékelte, az általa átélt, izgalmas események többnyire nyomtalanul eltűnnek. Nincsenek dokumentálva. Aztán az Új Forrás című folyóirat felkérésére jegyzetelni kezdett – regisztráció spirálfüzetbe. Majd a személyesen megélt művészeti események rögzítése megjelent a lapban, aztán már nem volt megállás. A téma: a művészet, a művészélet, a művészetgondozás, az üzletmenet, (a „művészkedés”). Behatárolva: a képzőművészet.
Nincs bevezetés, nincs búcsúszó, a hátsó borítón egy üzenet szól. Hogy ír a szerző? Sűrűn, pontosan, szépen. Az éves jegyzeteket fejezetcímmel látja el, sokat sejtetnek, például: valahol már érlelődnek mindenféle botrányok (1998), van itt egy csillapíthatatlan, állandó önigazolási kényszer (1999), Kodály Zoltán helyet cserél az ötvenhatosokkal (2001), nem változott itt meg az ötvenes évek óta semmi (2003), hatalmi jellegű művészeti törekvések (2006). Hogy készülnek a jegyzetek? Napról napra. (A recenzens, aki maga is noteszíró szegénylegény, tudja, mi munka ez.) Tengernyi adat, név, dátumok. Témák. És konfliktusok. Sértődések. Pontosabban, azok leírása. Sértődjön, ki magára veszi. Csinos kultúrpolitikai vircsaft is kirajzolódik. Hogyan pályázzunk? Hogyan pályázunk mi? Hogy bánik a művésszel a hivatal, a múzeum, a tévé, a műkritika? S hogyan bánnak a művészek egymással? Nekifeszülések, csúsztatások, tévedések. De nem vígjáték ez.
Mit kínál a jegyzetfolyam, amikor elvezet egy szövevényes világ magyar labirintusaiba? Alkalom a tűnődésre. Eddig is tudtuk, a művészet nem (csak) ihlet kérdése. És nem habostorta. A vernisszázson pukkannak a pezsgők, villannak a dekoltázsok, duruzsol a mű(értő) kritika. De mi az ára? Művészetszervezés, menedzselés, mecenatúra, ár- (és át)verések – pénz, paripa, fegyver. Tényleg, hol a művész?  A Le Monde francia napilap műkereskedelmi szakértője, Judith Benhamou-Hue szerint, egy festmény árát befolyásoló tényezők listáján az alkotó személye az ötödik.  („Kortárs milliók”, Demokrata, 2013.július 24., 58-61.)  A zsenit meg körülrajongják, ajnározzák. De ki a zseni? Aki annak mutatja magát. Akit annak kikiáltanak. A művész, az igazi, a hiteles meg összeszorított fogakkal dolgozik, olykor dühödten, olykor bohém szívétől lendítve. Majd fátylat borít aktuális modelljének pihegő testére. A szépirodalom, a filmek bőven szolgálnak témával, érdekes, színes történetekkel, amit a publikum hálásan fogad, mert a művészet vonzó ereje enyhíti életét. Szépséggel tarkítja szürke mindennapjait. Akkor is jó, ha sokan csak a csillogást élvezik, szeretnek közel lenni a művészethez. (Vagy csak a művészhez.) Mindegy is. Ki ne szeretné követni a mű születését, a művész életének titkait, a művészet rejtelmeit. Ezt követjük a múzeumokat járva Párizsban, Szentpéterváron, Madridban, vagy az élettörténeteket olvasva: hogyan élt és alkotott, Rodin, Picasso. Ebből a könyvből például azt, hogyan élt és alkotott Wagner Nándor Svédországban és Japánban, vagy, hogy fordul a sora a magyar alkotóknak Egerben, Szentendrén és másutt kis hazánkban.
Az is érdekes, amíg a mű megszületik, a vajúdás, az alkotás. Ez egy dolog. De amíg „létrejön az esemény” több stációt kell kiállni: finanszírozás, zsűrizés, kiállítás, nyilvánosság, kritika. Hogyan mérik a művészetet? Az esztétáknak megvannak az ízlelő bimbóik, az ítélő eszközeik. Mit is tart erről a költő, Voznyeszenszkij? „A vád fejemre: formalizmus. / Az élet be messze dobog / Önöktől, tisztes formalin-dús / és tömjénszagú tudorok.” (Este az építkezésen. Idézi Somlyó György: Másutt. Digitális irodalmi Akadémia, 2011. [2013. augusztus 6.] ). Akármilyen tudományosak, akármilyen szakmaiak, vagy annak feltüntetettek, ez a világ tele van szubjektivitással. Érzelemmel, érzékiséggel. És jól van ez így.
Ez már csak így marad. Érzek hasonlóságot a bölcsész tereppel. Mit ér a bölcsész, ha magyar? Demeter Tamás filozófus ezt mondja: „Míg a természettudományokban a tudományok teljesítmény értékelésének vannak bevett mérőszámai, addig a bölcsészettudományokban ilyenek eleve jóval kevésbé érvényesíthetők, így a szubjektív tényezőknek óhatatlanul nagyobb szerep jut. A baj az, hogy ezt az elkerülhetetlenül megjelenő szubjektív szempontot nem vagy alig korlátozza a szakmai morál.” Hangsúlyozza: a bölcsésztudományos teljesítményt is nemzetközi mércével kell mérni, mint ahogy az a természettudományok területén gyakorlat. Ő szakmáról, tudományról beszél. (Magyar Nemzet, 2013. július 13. 5. o.) A szakma, a tudomány képviselői nekiestek, jobbról is, balról is. Ez nem „játék”. (Noha sírnom kell rajta.)” – amint a Jobb és bal című Babits-versben áll.
És mit ér a művész, ha magyar? A művészi alkotásoknak nagyobb a nyilvánossági tere és köre, mint a filozófiai műveknek. A magyar (képző)művészek munkái ismertek szerte a világban. E téren is vannak értékeink. Működik, és nemzetközi a tetszésindex. (Működhetne sokkal jobban, persze.) A kritikusok, az esztéták meg dolgoznak „mérőszámaikkal”. Esztétikai fokmérők, piaci érték, ár és rés. Kinek szól a művészet? A művészetet tátott szájjal, ihletetten szemlélő néző-olvasó hevülete fontos, ám, ha az alkotást magát nézzük: maradjon a gyönyör – hasson a forma és az anyag. Hagyjuk meg a befogadói élményt.
Nem tértünk el a tárgytól, a könyv eseményei ragadtak el kicsit bennünket. Valami történt velünk. Elkalandozhatunk, erre csábít, buzdít a szerző, aki „művészeti történéseket” említ, minduntalan, következetesen. Nem művészettörténetet mond. Hasonlóan teszi, mint Fűzfa Balázs az irodalom/tanítás mezején: a műveken keresztül az irodalmi eseményeket szeretné megragadni, átélni, újraértelmezni a tanítványokkal, és megszabadulni az irodalomtörténet merevségeitől, hatalmi-esztétikai „szabályozókkal” kiszabott sablonjaitól, hatni kívánó, ám sokszor hamis, a művészre, a műre és a ránk ragadt (ragasztott) értékítéleteitől.
Hogyan közelítsünk ehhez a könyvhöz? Hatalmas munka. Mű/alkotás. Látnivalónak, olvasnivalónak is feladat. Lapozgatni is nehéz, de izgalmas. Olvashatjuk folyamatosan, regényként, követhetünk témákat, navigálhatunk időpontok mentén, előre ugorhatunk, és minden visszakereshető. Élvezetes, krimiszerű, ám valós. És igen tanulságos, céhen belülieknek és céhen kívülieknek. Akkor is, ha bizonyára nem mindenben van igaza a szerzőnek. A recenzens „körön kívüli”, ezt nem érzékeli. Azt igen, hogy a szerző szándékát nem a pletykaszintű leleplezés vezérli, hanem a feltárás. Úgy látja, hogy csak ezzel a – saját bevallása szerint is kíméletlen – módszerrel lehet tisztábban látni. S tisztába tenni...? Aki utána akar járni, nosza, csak tessék: a precíz névmutató és helymutató – kutatói mestermunka – eligazítja. Bármilyen furcsa is, a szerző „vizitátor”. Nem felforgató, nem csupán szemlélődő, de cselekvő, belsőből vezérelt, a művészetet, az embert lélekben, igazságban, hittel imádó lény. A nekem szóló dedikációban ez van írva: „… így teltek ezek a fordulatos évek”. Ez nem csak nekem szól. Mindazoknak, akik, a szerzői üzenet nyomán, úgy gondolják, hogy e könyv, „értékes részletekkel gazdagítja a darabjaira hullott, a darabjaira hulló Egészet”.
Zárjuk a recenziót a könyv jegyzeteket indító fejezetcímével: „szabadság, avagy egy szabad zsák”. Mert ez itt a kérdés. Jó okunk van a jelen idő művészeti történéseit, mint problémakört, a társadalomkultúra (lásd Szmodis Jenő) és a művészetfilozófia (lásd Fehér M. István) dimenziói felé terelni. A művészetgondozók meg töprengjenek el, szálljanak magukba, mielőtt a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordulnának. Inkább olvassák el a Naplót. Kíméletlenül.

(A mű hűséges gondozóiról, a fentiek jegyében. Szerkesztette: F. Almási Éva. Mutatók: Hedvig Olga.  A könyvet tervezte: Kemény Zoltán. A könyvet az Academia Humana Alapítvány szponzorálta. Támogatta a Nemzeti Kulturális Alap Könyvkiadási Kollégiuma. Enciklopédia Kiadó, Budapest, 2013)
 

2013. december 1., vasárnap

A szépséges istennő - コノハナサクヤヒメものがたり

Most jelent meg a Pytheas Könyvmanufaktúra gondozásában Narushima Yukio japán szerző mesekönyve magyarul. Az Ősi mesék című könyvsorozat második kötete is istenekről szól. A mesekönyv 2009-ben a Shimotsuke Shinbun kiadásában jelent meg.


„A hatalmas Napisten unokáját elbűvölte az istennő szépsége. Ha ránézett úgy érezte, mintha egyszerre minden cseresznyefa virágba borult volna.” Ninigi-no-Mikoto, a Föld Istene és Virágzó fa hercegnő szerelme azonban nem bonyodalommentes…

E mese a japán mitológia és őstörténet fontos kapcsolati láncszeme, mert Japán első legendás uralkodójának, Dzsinmu császárnak Ninigi-no-Mikoto volt az ükapja.

A számunkra különös történetben találunk közös elemeket a mi meséinkkel. Ebben a mozgalmas, de gyönyörű legendában is megmutatkozik a japánok természeti szépség iránti vonzalma és a sintó istenek és szentélyek tisztelete.

A mesekönyvet a Litea Könyvesbolt és Teázóban mutatták be november 29-én. Az eseményre eljött Japánból a könyv illusztrátora.

 A könyvbemutató helye a Litea Könyvesbolt és Teázó.
A bejáratban Nakada Ikuyo san, a mesekönyv illusztrátora áll.
Felhangzik az ősi mese egy részlete japánul.
(Fotó: Pytheas Könyvmanufaktúra, további képek)

Pár szó a japán mitológiáról

Az Ég és a Föld keletkezésekor légiesült istenségek jelentek meg, nevezetesen három halhatatlan főistenség: a Mindenség Főistene, a Fensőség Kreátora és a Fogantatás Kreátora. Az ő szellemi erejük és ügyességük hozta létre a növekedést, amiből később megszületett az Energia, a pulzáló daliás férfiisten és az Égen Álló Isten, ők ketten, alakjukat elrejtve szintén halhatatlan örökistenek lettek. Lakhelyük a magasságos égi mező, ahol később hét generáción keresztül további istenek és istennők születtek, akik már testet öltöttek, házasodtak, gyerekeket nemzettek, de isteni erejük ellenére már halandók voltak.

A japán teremtéslegenda a halandó isteneket kami-szamának hívja. A kamik között voltak jók és gonoszak, sok jót cselekedtek, de nemegyszer rosszat is, és egymással gyakran civakodtak. Alattuk helyezkedett el a földmorzsákkal tarkított zavaros folyadékra emlékeztető kavargó, sáros-sós ősanyag, mely felett az Égi Lebegő Híd állott.

A kamik közös akaratából született meg a Föld, mely a monda szerint így történt:

Két kaminak, a Hívogató Istennek és a Hívogató Istennőnek megparancsolták, hogy gyűjtsék egybe az úszó földdarabkákat, szilárdítsák meg azt, melyhez eszközül megkapták a drágakővel ékesített Égi Lándzsát. A Hívogató istenek felmentek a hídra, és a lándzsával ügyeskedve megformáztak egy szigetet, az ősföldet, melynek neve a Magától Megszilárduló sziget lett. Ezt követően sorban további szigeteket formáztak, és bennük országokat alakítottak ki. A Hívogató istenek leköltöztek az első szigetre, és szerelmükből jött létre az összes természeti képződmény és jelenség, s azok istenei is.

Sajnos a Hívogató Istennő a Tűzisten születésekor megégett, és belehalt sérüléseibe. Hívogató Isten nem bírta elviselni párja elvesztését, és leereszkedett az Alvilágba, a halott lelkek országába, hogy találkozhasson vele. A sötétben megtalálta, és szerelmetes kedvesemnek szólítva kérte, hogy térjen vissza vele a magasságos égi mezőre, hogy befejezhessék a Föld teremtését. De mivel felesége már evett az ott készült ételből, ezért már az alvilági istenségek rendelkeztek felette, csak ők dönthettek a sorsa felől. Az asszony férje kérésével elvonult a lenti istenek termébe, de férje lelkére kötötte, hogy fényben soha ne nézzen rá.

Az ügy eldöntése azonban nagyon elhúzódott. Hívogató Isten a sötétben türelmét vesztve hajfésűjének egyik fogával tüzet csiholt, és belépett az istenek termébe. Szeme feleségére talált, és ekkor meglátta, hogy testén férgek nyüzsögnek, drága alakján mennykövek és villámok cikáznak. Az alvilág mind a nyolc Mennykőcsapás Istene rajta pattogott és szikrázott. Ezt látva rémület vett erőt rajta, és hanyatt-homlok próbált menekülni. Felesége ekkor mérgesen rákiáltott „Megláttad szégyenemet, és ezt a titkot nem viheted magaddal!” Az Alvilág hat legcsúfabb ördögét ráuszította férjére, hogy fogják el. Hívogató Isten hirtelenjében a fekete indából készült hajdíszét maga mögé dobva szőlőtermést varázsolt, amit az üldözői habzsolni kezdtek, és ezzel egy kis időt nyert, de nem eleget. Ekkor kitörte fésűjének fogait, a talajba vágta, s a földbe fúródott fogak azonnal bambuszhajtásokat hoztak. Az ördögök rávetették magukat a bambuszrügyekre, és a földből kitépve mohón enni kezdték, ez adott neki annyi időt, hogy tovább tudjon menekülni.

Felesége látván a cselt, azon nyomban a testén hemzsegő nyolc Mennykőcsapás Istent az alvilág 1500 katonájával férje után küldte, aki már csak a tízmarok hosszúságú kardjával tudta magától távol tartani üldözőit. Éppen az Alvilág kijáratánál tartott, mikor majdnem beérték, de ekkor egy őszibarackfához érkezve három gyümölcsöt leszakított, és üldözőihez vágta, akik számára ez a legundorítóbb gyümölcs, és az őszibarack látványa is elég volt a megfutamodáshoz. Felesége ekkor dühében villámsebesen saját maga indult támadásra, de férje addigra egy hatalmas kősziklával, amit csak ezer ember tud megmozdítani, elzárta az alvilág kapuját. Felesége utoljára epés, fenyegető fogadalmat tett: „Kedvesem, országod népéből naponta ezer embert fogok elpusztítani!” Mire férje így vágott vissza: „Kedvesem, akkor én naponta ezerötszáz új életet teremtek!” A kettőjük közé került kőszikla így választotta el őket örökre egymástól. A Hívogató Isten a tengerhez sietett, hogy a sok rátapadt szennytől a sós vízben megtisztálkodjon, hogy ismét erőre kapjon. Mosakodása során számos új isten született, köztük a szeméből kigördülő könnycseppből Amateraszu, az Égen Sugárzó Napisten.

A Föld teremtését a Hívogató Istennek egyedül kellett befejezni. Felesége az alvilág Nagy Istennője lett. Kettőjük küzdelme, az alkotás és a pusztítás azonban máig tart.

Hátra volt még a Föld benépesítése. A kamik Amateraszut bízták meg ezzel a feladattal, aki Ninigi nevű unokáját, a Föld Istenét bízta meg, hogy menjen le a Földre. Útja során az istenek, akikkel találkozott sorra behódoltak neki. A szép ifjú isten egyik nap meglátta Konohana Szakuja-himét, akit el is vett feleségül. A könyvünkben leírt legenda róluk szól.

Kiss Sándor

2013. november 1., péntek

Megtaláltuk a Szoptató anya szobrát

Mire jó egy kiállítás?

Megmozgatott jó néhány szobrászatot kedvelő embert, akik közül egy a Köztérkép honlapon beazonosította egy Albertfalván található szobor alkotóját. A szobor elnevezése: Gyermekét tápláló anya
Itt írják:

"A szoptató anya mészkő alakját a források Mikus Sándor nevéhez fűzik, de mint Andrea segítségével kiderült az igazi alkotója Wagner Nándor volt."

 Bekukucskáltunk az utcáról...
...és tényleg ott a szobor!

A net segítségével leltük fel Wagner Nándor egy régóta bujkáló művét, amiről tudtuk, hogy kifaragták, de bármerre is kerestük nem találtuk sem a szobrot és még egy hivatkozást sem, hogy hol állhat ez a szobor? Pedig úgy írják, 1963 óta ott áll!

 A Szoptató anya a Szent István Király Múzeum raktárában és megtisztítva a kiállításon

A Szoptató anya a Down Alapítvány Napközi Otthonának a kertjében áll, bejárata a XI. Vegyész utca 7. és 9. szám között. Az utcáról a szobor jól látható.

Köszönjük a Köztérkép két lelkes szoborvadászának!

2013. október 27., vasárnap

Finnisage

Bezár a várbazári Wagner anyag kiállítása.

Ma délután gyülekeztünk a Székesfehérvári Wagner-szoborlelet kiállításon, hogy vidám tárlatvezetéssel és kötetlen beszélgetéssel búcsúztassuk Wagner Nándor szobrászművész nemrégiben megtalált és kiállított szoborvázlatait, kisplasztikáit és néhány befejezett alkotását. Témánk volt az, hogy egy sok kultúrát átfogó magyar szobrászművész korai munkásságának fellelt darabjaiban megmintázott témák és gondolatok jó néhánya később, más országban hogyan kerültek végleges formába, befejezett kompozícióba.

A rövid tárlatnézés után Kiss Sándor elnökünk elmesélte a látogatók reakcióit a legkisebbektől a nyugdíjas korosztályig. A vázlatok és vesenydarabok közül a Hunyadi János-variációk és a kisplasztikák arattak nagy sikert. A "Kedves Vénasszony Nagyon tetszettél!" beírás története szívet melengető pillanat volt. A kisiskolás látogatók izgalommal mentek egyik tárgytól a másikig. A velük játszott keressük meg sok vidám percet szerzett.
Nézzék meg ezt a szobrot! (Gergely László felvétele)
 A Finnisage vendégei
 Szundy László a kiállítási anyag felkutatója szerényen a háttérben
Mit figyelnek a kiállítás létrehozói? Wagner Nándor rövid riportját! (Gergely László felvétele)
A kiállítás kurátorát Gärtner Petrát hallgatják, amint a kiállítás lértejöttének hátteréről beszél
Wehner Tibor művészettörténész magyaráz. (Gergely László felvétele)
Kiss Sándor bezárja a kiállítást és megköszöni a kedves vendégeink figyelmét!(Gergely László felvétele)

Bemutattuk a kiállításra készült video összeállítást és a megnyitóról készült összefoglalót. A két lejátszás között megismerhettük Wagner Nándor éeletének egy-egy fordulatos és vidám történetét. A szobrászművész a róla készült bejátszott videorészletben mondja az országváltásról: egyedül maradtál, nincs másod csak a tudásod!

Wehner Tibor a kiállítás kutatási eredményeiről és a szobormentés most megismert mozzanatairól beszélt a nemrég előkerült Kovács István levél kapcsán. Kovács István Wagner Nándor múzeumi kollégája volt, aki Fitz Jenővel együtt intézte a várbazári műteremben maradt anyag mentését.

Zárásul Kiss Sándor megköszönte a Finnisage vendégek kitüntető figyelmét és kérdéseit. Külön kiemelte a múzeum munkatársainak odaadó munkáját, a tárlatot őrzők kedvességét és jó hozzáállását!


2013. október 25., péntek

Szobor és vers kalandos találkozása



Sz. Tóth Gyula jegyzete
Tanári notesz 8. (kézirat – részlet)

„A Petőfi Irodalmi Múzeum díszes termében együtt volt: látvány–zene–hang–színek–formák, azaz az Élmény. Oázis a szóval zsúfolt mindennapokban, ahol szótól gyötört a lélek, szóba csavart fények alatt szótól vert sorsok forgolódnak.” Ezt írtam 2011. február 24-én, a „Szamárbőrünk” című 6. Tanári noteszben. Ismét hasonló élményben volt részem, ugyanott, megint emlékest Wagner Nándor tiszteletére, a közelgő székesfehérvári „Wagner-szoborlelet” című kiállítás beharangozója. A remekül összeállított műsorban voltak ismerős részek, olyanok is, amelyeket már elfelejtettem, és új elemek is. Vagy csak mostanra érett meg bennem egy-egy epizód. Wehner Tibor tételesen bemutatta a szobrokat, kalandos sorsukkal együtt. Kalauzolása közben felkaptam a fejem, amikor megpillantottam a József Attila-szobrot. Az az alak jelent meg előttem, amelyről Fehér M. István értekezett a József Attila esztétikai írásai és Gadamer hermeneutikája című könyvében (Kalligram, 2004). A filozófus eszmefuttatása nagy segítséget jelentett az Eszmélet francia fordításának (Éveil) elemzése során. (Megjelent: Mélyből a magasba az ESZMÉLET francia fordításával = Eszmélet, A tizenkét legszebb magyar vers 11., alkotó szerkesztő: Fűzfa Balázs, Szombathely, Savaria University Press, 2013, 347-365.)
Az összecsengések érzékeltetésére vázlatos gondolatsort adok közre a feldolgozásból. A francia fordítás lehetőséget ad a „termékeny” újraértelmezésre, nemcsak úgy, hogy a vers (mint az életmű fontos része) az „újraolvasat tárgyaként” jelenik meg, hanem elméleti keretek között, „dialógusviszonyba” hozható, ezáltal a költő egyenrangú beszélgetőpartner lesz.  József Attilával megtörténik a dolog, az esemény. „A megértés létmódja az eseményjelleg”, idézi Gadamert Fehér M. István. Ha ezt elfogadjuk (miért ne tennénk?), akkor a költő és az (újra)olvasója kettős szerepben is tételeződik: a költő mint az élet tanulója, megélője, értelmezője, s egyben – más megvilágításban – tanítóvá válik. Érzelemmel, értelemmel létezik, megélt tapasztalatait, értelmezési metodikával felkínálja, ebbe bevonja olvasóját. Az olvasóból tanuló lehet.
Tehát a létmegértés a tét. Szaporodnak az értelmezésvariációk: Fehér M. István tanulmánykötete meggyőző argumentumokkal szolgál és tágra nyitja értelmezési kereteinket. Az Éveil nyomatékosítja: a megértés értelmezéséről van szó, amikor (az ember) a „hétköznapi tevékenységi formáinak mindegyikében megértő-értelmező lényként jelenik meg”. És a hermeneutikai fordulatra jellemzően radikalizálódása, univerzalizálódása megy végbe, illetve jut kifejezésre”. József Attila életfilozófiájában hangsúlyos az élet folyékony, folyamatszerű jellege, a költemény feltárja: élettapasztalatainak keserves valóságát fájdalmasan-gyötrődve éli, helyzetét-állapotát meg akarja érteni, és akar kitörni abból. Fogalmi rendszere nem spekulatív, életfilozófiája konkrét elemekből táplálkozik. Itt kapcsolódásokat látunk a heideggeri felfogáshoz: az életfilozófiában meghúzódó jogos motívum Heidegger szerint abban áll, hogy „az élet valóságának kíván igazságot szolgáltatni”, és nem „spekulatív rendszerekbe próbálja gyömöszölni a valóságot, s a tényleges emberi életet...” És így jut túl József Attila a materialista világképen, a metafizika többet kínál, életen túl: ég felé.”
Ezen a nyomvonalon eljutottunk oda, hogy őszintén beszéljünk a „proletárköltőről”, arról a stigmáról, képről, amelyet a központi politikától vezérelt magyar irodalomtörténet ráakasztott, és oly nehezen szabadult tőle. Mára aztán már kitisztult a József Attila-kép, neki, többnyire, megengedik a világkép gazdagítását, változtatását.
De nem volt ez mindig így, a költőt kisajátította a kommunista párt ideológiája. És egyszersmind megmerevítette költészetét, emberi alakját.
És akkor a kivetített fotókon ott a „mi József Attilánk”. Összeállt a kép. Éreztem az összecsengéseket a fentebb idézett anyagokban „írva” ábrázolt és a bronzba öntött alak között. A „mi” költőnk hasonlított Wagner Nándor József Attilájára. Wehner Tibor érdekes és fontos adalékokkal szolgált az 1954-ben felállított szobor fogadtatásáról.  A művészettörténész idézett a korabeli kritikákból: „A IV. Magyar Képzőművészeti Kiállítás alkotásait elemző, a Szabad Nép című napilap 1954. január 18.-i számában közreadott kritikájában Németh Lajos művészettörténész megállapította: „A tehetséges Wagner Nándor József Attila-szobra – ha elhibázott is – a helyes irányú keresést bizonyítja. A művész szakítani akart a megszokott szavaló pózzal, a külsődleges járulékokkal. Szobra belső feszültségtől, tűztől égő, rohanó, fiatal, sovány férfit ábrázol. A kezdeményezés, hogy hamis póz helyett életet adjon, helyes volt, azonban nem sikerült József Attila igazi egyéniségét megragadnia – egzaltált, beteges alakja mintha épp az öngyilkosságba menekülőt jelenítené meg.” A műkritikus Péter Imre, a Természet és Társadalom című lap kritikusa, ennél is szigorúbb ítéletet fogalmazott meg: „Wagner Nándor József Attila-szobra egyike a kiállítás legproblematikusabb munkáinak. Nem így és nem ilyennek akarjuk látni József Attilát, a nagy proletárköltőt. Mégis, mélyen megrendít a beteg, halálba induló költő alakjának felidézésével, emlékezetünkbe idézi a Horthy-fasizmust, amelyben a költőnek el kellett pusztulnia.” (Lásd Wehner Tibor: Wagner Nándor a Filozófus szobrász című könyvében, 47. o.)
No, helyben vagyunk. (Még ma is visszaköszönő, sőt forgalomban lévő ítéletek ideológiai, politikai körökben.) Az Eszmélet-francia (Éveil), Fehér M. értelmezésvezetésében, a művészetfilozófia felé vezető úton meg- és felszabadít e képtől. A művészet, ha őszinte, ha olyan filozófiai mélységű, mint Wagner Nándoré, besegít. Művészetek kapcsolódása: a vers ily módon találkozik a képzőművészi megjelenítéssel. Ez akkor lehetséges, ha sikerül kiszabadulni az ideológiai-politikai (elő)ítéletek, a szűkre szabott társadalomfilozófia, az ebből fakadó korlátozó, „kisajátító” esztétika béklyóiból. (Ami ellen József Attila már oly korán tiltakozott, és hárította! És másfajta „esztétikát”, művészi megismerést és értelmezést fogalmazott meg.) A fordítás által történő újraértelmezés lehetőséget ad esztétikai-filozófiai újraeszmélődésre, amihez segítségünkre lehet József Attila művészetfelfogása. József Attila a lételméleti művészetfelfogás felé mozdul el. Wagner Nándor is ebben a szellemben alkotott.
A francia nyelv átsegít az esztétikai mezőn, általa, a fordító, Timár György közbevetései (képei, nyelvi-fogalmi készlete) nyomán „valamiféle létmegértésben mozgunk” (mint ahogy Fehér idézi Heideggert), és végképp elszakadunk (legalábbis igyekszünk) a magyar nyelv „kínálta” esztétikától. Új olvasási folyamatban újraélés történik, és megértés, mely Gadamer szerint „egyfajta történés” – élmény születik, mely az „olvasói tudat autonómiája”.
Este a PIM-ben ez az autonómia nyitott, és befogadta az érzésfonatú látványt, a „nézői tudat autonómiáját”. Baudelaire-rel összefogva (Szabó Lőrinc fordításában): „Ahogy a távoli visszhangok egyberingnak / valami titkos és mély egység tengerén, / mely, mint az éjszaka, oly nagy, és mint a fény, / egymásba csendül a szín és a hang s az illat.” Hát, valahogy így találkozhattam Wagner Nándor József Attilájával.
2013. szeptember 18.


2013. október 18., péntek

Rendkívüli irodalomóra az iskolában

A II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola VII. és VIII. osztályos tanulói részére Torma Mária és Cserna Csaba rendkívüli irodalomórát tartott. Bevezetőként Kiss Sándor elnökünk megköszönte a Nemzeti Gyásznapon előadott színvonalas műsorokat. Pár szóban beszélt Wagner Nándor életéről, a Corpus Hungaricum szobráról és elmondta, hogy a távolba szakadt Wagner Nándor, aki akkor nem hallhatott magyar szót Japánban, nagyon szerette a magyar verseket. Gyakorta idézte többek között József Attilát és a szószobrász Weörös Sándor sorait.

Timár Nicolette igazgatóasszony üdvözli a hallgatóságot és a vendégeket.
 A VII. osztályos közönség.
 Cserna Csaba az iskola volt diákja és Torma Mária előadóművész.
 A VIII: osztályos közönségünk.
 Köszönjük kedvességeteket és a megtisztelő figyelmet!

2013. október 13., vasárnap

Őszi tárlat Mashikoban

Wagner Nándor műveinek öszi tárlata a művész magyarországi korszakával foglalkozik. A Pentagon galériában a székesfehérvári kiállítás anyagának fotókiállítását rendezték meg. A látogatókat felújított kert fogadja, a közlekedési utakat és lépcsőket újra cserélték, a kertben található szobrokat átfényezték, valamint a kert túlburjánzó növényzetét megnyesték.
 Készül a lépcső és a Fiát sirató anya talapzata.

A kiállítás október 15. és november 15. között látogatható.

A kiállítás plakátja.

2013. október 10., csütörtök

Iskolások a kiállításon

A Corpus Hungaricum szobornál a II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola színjátszó köre és énekkar szívhez szóló megemlékező műsort ad. Az iskolát Alapítványunk két éve támogtaja és idén meghívtuk őket a Szent István Király Múzeum Rendházában rendezett Wagner kiállítás csoportos megtekintésére.

 A kiállítás felfedezése
 Ezt is nézzük meg!
 A súlylökő
 Wagner Nándor szobrászata
 III. osztály első csoport
 A szoptató anyánál
III. osztály második csoport
 Nézegetés az irodalomban
 IV. osztály első csoport
 A súlylökő így löki el a golyót!
 Találkozás a kiállítás kurátorával Gärtner Petrával
 IV. osztály második csoport
 A legkisebbek
 I. és II. osztályos rajzszakkör
 Bejegyzés az emlékkönyvbe

2013. október 4., péntek

Nemzeti Gyásznap a Coprus Hungaricum szobornál

A hagyományokhoz híven Wagner Nándor Corpus Hungaricum szobránál emlékeznek meg az Aradi vértanúkról. Az ünnepi beszédet Gyóni András önkormányzati képviselő mondta, emlékeztetett a Magyar Golgotára és annak fontos üzenetére. Az 1849. október 6-i eseményeket a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola diákjainak színjátszó köre elevenítete fel, részleteket idézve a vétanúk búcsúleveleiből.

A II. Rákóczi Ferenc iskola emlékműsora
Koszorúzás
 
 Az Academia Humana Alapítvány elnöksége tiszteleg és fejet hajt az Aradi vértanúk emlékére
 Emlékfénykép Wagner Chiyo asszonnyal a Corpus Hungaricum-nál

Az eseményről tudósított a székesfehérvári Hírportál.

2013. október 1., kedd

Wagner Nándor vitrin az új Utsunomiya könyvtárban

Wagner Nándor életét bemutató vitrin és Japánban mostanában kiadott magyar könyvek kis tárlata fogadja az idén megnyitott Utsunomiya Könyvtár olvasóit és látogatóit.


 Az olvasóteremhez vezető folyosó magyar anyaga.

2013. szeptember 25., szerda

"A Wagner-szoborlelet" kiállításra szervezett eseményeink

Tárlatvezetési naptár

Október 6. vasárnap 10:00 a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) Wagner Nándor díjasai és művészeti szakos hallgatói

II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola (honlapjuk) részére
  • Október 10. csütörtök 14:00 III.évfolyam
  • Október 11. péntek 13:00 és 14:00 IV. évfolyam
  • Október 14. hétfő (rendkívüli nyitva tartás csak nekünk) 14:00 rajzszakkörösök
Budapesti csoportok
  • Október 16. szerda Wagner Nándor követők

Október 27. vasárnap 17:00 FINISSAGE, bezár a kiállítás mindenkit szeretettel várunk! 

2013. szeptember 23., hétfő

Székesfehérvári "Wagner-Szoborlelet" kiállítás megnyitója

Wagner Nándor (1922-1997) szobrászművész korai, elveszettnek hitt műveinek emlékkiállítása
A kiállítás kurátora: Gärtner Petra
A kiállítás vizuális tervezője: Varga Gábor Farkas
Székesfehérvár, Szent István Király Múzeum, Rendház. Fő utca 6.
Szeptember 22. - október 27. 10:00-18:00 között. Minden hétfőn és kedden zárva.
Bővebben...

 A kiállítás a város felújított Fő utcáján, a Rendházban látogatható

 Érkeznek a vendégek
Őexcellenciája Yamamoto Tadamichi japán nagykövet és Wagner Chiyo asszony
 Primavera vegyeskórus Horányi Ottilia vezényletével megteremti a meghitt hangulatot.
 Dr. Demeter Zsófia igazgatóasszony üdvözli az egybegyűlteket.
 Őexcellenciája Yamamoto Tadamichi japán nagykövet Wagner Nándor munkásságáról és a japán állampolgárságú magyar szobrászművész most kapott Magyar Örökség Díjáról beszél.
Brájer Éva alpolgármester asszony Wagner Nándor székesfehérvári kötődését hangsúlyozta.
  
 Wehner Tibor művészettörténész szakmai megnyitóbeszéde
    
 Wagner Chiyo asszony asszony köszönetet mond a közreműködőknek, kiemelve a restaurátorok munkáját, a Múzeumnak a gyönyörű helyért és a városnak férje emlékének ápolásáért.
Tolmács: Kiss Réka Gabriella
 
 Primavera záróéneke és ráadásként Chiyo asszony születésnapi köszöntése a Sakura című dallal.

Reflexiók: